A nyíregyházi klub működését 1979-ben kezdte meg, amikor is Bódi István megnyitotta első dojo-ját Nyíregyházán. Az évek folyamán Szabolcsiak ezrei fordultak meg itt és többen közülük új klubbot alakított szerte a megyében. Fennállásunk óta folyamatosan az a kettősség jellemzi az itteni munkát, hogy egy megbízható háttere legyen a klub a karatézni vágyóknak egyrészt a versenyzésre felkészítésben másrészt azoknak, akik csak a mozgás öröméért csinálják ezt a harcművészetet. Erőteljes sportszakmai elkötelezettség tudja ezt biztosítani, amit első mesterünk Sesei Bódi plántált a nyíregyházi karatésokba.
A mai napig tagjaink közt tudhatunk 5 éves gyerekeket és 45 éves „fiatalembereket" is, most is aktív válogatott versenyzőket és azokat, akik soha nem versenyeztek.
A klub folyamatosan fejlődik, így Nyíregyházán, 2 helyen és most már a versenyzőinknek Budapesten is tudunk kulturált jól felszerelt edzőtermet biztosítani.
Várunk minden kedves érdeklődőt tagjaink közé!
Japánban jártunk...
2011. 10.19-30 között klubbunk kiemelkedő versenyzői Rózsaszál, Gülü, Kóbász, Vendel, Burkus, Máyus és Mesterük Japánban járt. Az utazás fő célpontja a 10. Világbajnokság megnézése volt, melyet a fővárosban Tokióban rendeztek meg.
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS
Aki újra meg újra hajlamos magára ismerni a lejjebb írtakban az most se olvassa, ugyanis, úgyse fog tetszeni neki!!
Aki meg semmiképpen nem ismer magára, bárhogy is fogalmazok, az meg miért olvasná el?
AZ ÉLET, A VILÁGMINDENSÉG MEG MINDEN!
VULGÁRIS KIFEJEZÉSEKET TARTALMAZÓ, A NYUGALOM MEGZAVARÁSÁRA ALKALMAS FÉRCMŰ!!!
VB GONDOLATOK BENCZE ANTAL TOLLÁBÓL
„Kicsi gyere velem Rózsát szedni"
Avagy: Rózsa Gábor a csúcson!....
Egy fenét: "Rózsa Gábor az Útja elejére lépett"